Csak bíznunk kell egymásban!

ajánló a Raya és az utolsó sárkány című filmhez

A Walt Disney Studios ősidők óta látja el a világunkat hercegnőkkel, hősökkel és varázslattal. Meséik kalandra szólítják a gyerekeket és a hétköznapi forgatagból kiszakadni vágyó idősebb korosztályt is. A különböző, új és ismeretlen világok, ahova elkalauzolnak bennünket, mindig titkokat rejtenek, melyeket a szereplőkkel együtt deríthetünk fel. Vannak persze kevésbé sikeres alkotásaik, de a legújabb Raya és az utolsó sárkány című animációs film nem tartozik közéjük. Bár hangulatában tipikus Disney, ez a mese meglepően izgalmas és újszerű.

Íme a történet: Kumandra gyönyörű és sokszínű ország, melyben emberek és sárkányok harmóniában élnek. A lakosságot azonban gonosz erők támadják meg, melynek következtében a mágikus sárkányok mindannyian feláldozzák magukat a győzelem érdekében. A teremtmények eltűnése után, az emberek törzsekbe tömörültek és örök viszály keletkezett köztük az utolsó sárkány varázserejét rejtő ékkő birtoklásáért, mely távol tartja a sötét lelkeket. Raya válik a kő egyik őrzőjévé, ám végzetes hibát követ el, így az egykori Kumandra népe még nagyobb veszélybe kerül.

raya-fokep.jpg

A mese címszereplője, Raya

 

Ez az animációs film nem volt rendesen beharangozva, ez nagyrészt a pandémia által kevert zűrnek köszönhető. Végül Disney+-on kötött ki, ez a platform azonban hazánkban jelenleg még nem elérhető. A vicc az, hogy magához a célközönséghez sem jutott el, ez a mese ugyanis elsősorban ázsiai nézőknek szól. A Raya és az utolsó sárkány elsőkörben a Disney-univerzum hercegnőinek diverzitását igyekszik növelni, ezt megmutatta már korábban a Vaiana kapcsán is. És ezen ponton kell kihangsúlyoznom, hogy a filmet nem(csak) ezért érdemes megnézni! A mondanivalóját tekintve magas szinten újszerű, ahogy a végső megoldás is fantasztikus. Számomra teljesen új élmény volt, egyszerűen nem tudok róla semmi elrettentőt mondani. Ahogy megismerjük Kumandrát rá kell jönnünk arra, hogy ez a tájaiban csodaszép ország nagyon ismerős. A népek közti megosztottság, a nézeteltérések, az állandó harc és gyűlölködés a valós életünk egyfajta mesebeli elemekkel felruházott alternatívájává teszi Raya világát. Egy ilyen korban, amikor a bolygónk minden szegletében ellenségeskedés, kiközösítés zajlik a különböző népek között, a mese témája borzasztóan aktuális. Nagyon okosan csomagolja be mindezt, de ha belesünk a klisék mögé, komoly leckék várnak még a felnőtt közönségre is. Ez az animációs film tehát a rivalizálás, az utálkozás lassú legyőzéséről szól, mely csak a kölcsönös bizalom útján érhető el.

sarkany.jpg

Raya és Sisu

 

Miben kiemelkedő még a film? A szereplők egytől egyig nagyon különböznek, korban, nemben, mindenben, amiben csak lehet. Egy dolog köti őket össze: elvesztett szeretteiket akarják visszakapni. A maroknyi kis csapat a közös cél érdekében összefog, remélve, hogy sikerrel járnak. Az elsőszámú főszereplő, Raya képzett harcos, aki megszállottan keresi az utolsó élő sárkányt. Minden vágya, hogy édesapját újra maga mellett tudhassa. Az ő elvesztése óta egyedül járja Kumandrát, senkiben nem bízik meg, mert megtanulta, hogy a világ kegyetlen. Ez a bizalmatlanság azonban nem minden esetben vall bölcsességre, a lány valójában retteg belül, mert tisztában van azzal, hogy a dologok állása részben az ő hibája is. A hősnő tehát nem tökéletes, ez teszi igazán emberivé. Másik szereplőnk Sisu, akit mindenki megmentőnek tekint, a valóságban azonban nem így van. A cselekmény előrehaladtával azonban felnő ehhez a szerephez és azzá válik, akit a mítoszok is ábrázolnak. Azért is tartom remeknek ezt a mesét, mert nagyon jó a felépítése. A múlt történései részletesen bemutatásra kerülnek, nem maradunk magyarázat nélkül, nincs kapkodás, pedig ezeket általában a filmek első 5 percében lezavarják. Minden szereplő célja egyértelmű, van jellemük, nemcsak úgy lógnak a levegőben. Az animáció szokás szerint minőségi, dehát Disney-ről beszélünk, szóval ez nem is meglepő. A klímájukban eltérő tájakat nagyon élethűen szemléltetik, nagy köztük a kontraszt, tényleg csodaszép a látvány. 

raya.jpg

Jelenet a filmből

 

Érdekesség, hogy ebben a mesében nincs igazi főgonosz. A Druunok gonosz lelkek, amik kővé változtatják az embereket és a sárkányokat. Ezek az arctalan pacák azonban nem élő-lélegző személyek, hanem az emberek közti viszály szülte őket. Biztosan többen gondolják úgy, hogy a nagy negatív karakterei a történetnek Namaari és az édesanyja. Az anya, egy királynő, egy igazi vezér. Kötelességének tekinti a sajátjai védelmét, minden cselekedete erre irányul. Namaari modern, harcos „hercegnő”, aki nem ért egyet szülőjével. A fiatal lány valójában ugyanarra vágyik, mint Raya és társai, de ezt senki nem hiszi el neki. Namaari azzal küzd a legjobban, hogy elnyerje a többiek bizalmát, ez azonban hatalmas kihívásnak bizonyul. A mesénk felvonultat sokféle személyt sokféle elképzeléssel: az idealista békítő, a szkeptikus, a túlélő, a naiv/ártatlan, az örök ellenségeskedő mind megjelennek. Ez olyan sokrétűvé teszi a szereplőgárdát, hogy garantáltan találsz valakit, akivel együtt tudsz érezni. A végkifejlet váratlan, megható és tényleg egyedi. Túlzás nélkül merem állítani, hogy a Raya és az utolsó sárkány, szórakoztató és tanulságos, az egyik legjobb Disney-film, amit valaha láttam.

Az animációs filmet hamarosan a hazai mozik is vetítik!

Jöjjön egy végső összegzés!

 

Kinek ajánlom?

  • bármilyen korosztálynak
  • az izgalmas animációs filmek kedvelőinek
  • Disney rajongóknak kötelező
  • akik szeretik a megható, tanulságos meséket
  • akik szeretnék lekötni a gyerekeiket egy családi délután erejéig

 

Kinek nem való?

  • aki az „egyedi” animációs filmeket kedveli
  • akit kiráz a hideg a Disney-meséktől
  • aki nem rajongója a mágikus világoknak
  • aki Jégvarázs jellegű éneklős-táncolós dologra vágyik

 

Köszönöm, hogy velem tartottál, találkozunk legközelebb! Kövesd a blogot és a Facebook oldalt, hogy ne maradj le az újdonságokról!