Beszélő mackó Londonban

ajánló a ’Paddington’ és a ’Paddington 2’ című filmekhez

Mindig is odavoltam a kedves mesékért. Ezek az édes történetek jókedvre derítenek, megnyugtatnak, egy rosszul sikerült nap után visszaadják az életbe, az emberekbe vetett hitemet. A kisembereknek készülő filmecskék rendszerint egy nemes emberi érzés vagy éppen a mindennapi kapcsolataink fontosságát mutatják be, lényegük, hogy a szórakoztatás mellett tanulsággal bírjanak. Ma egy olyan mesehőst hoztam nektek, akitől minden korosztály nagyon sok mindent tanulhat. Következzen Paddington, a piros kalapos mackó!

A történet (az első rész alapján összefoglalva): A Legsötétebb Peruban különleges medvék élnek. Egy kedves angol felfedezőnek köszönhetően elsajátították az emberek szokásait és a beszéd tudományát. Egy tragikus baleset után, a kis medvebocs kénytelen egyedül Londonba utazni, remélve, hogy rálel a kalandorra a nagyvárosban. A mackó, a híres Paddington állomáson kuporogva találkozik a Brown családdal, akik ideiglenesen befogadják és megígérik, hogy segítségére lesznek egy ideig.

paddington_a.jpg

Jelenet a 'Paddington' című filmből

 

Mindkét mesefilm szívmelengető és bájos. A családra vágyó Paddington története izgalmas, humoros és nagyon angol. A mackó egyszerre leleményes és iszonyatosan béna. Paddington a nézők szeme láttára fedezi fel a Brown család házának minden zugát. Miközben igyekszik beilleszkedni a brit város forgatagába, szembe kell néznie azzal, hogy az emberek valójában nem mind kedvesek és barátságosak, sokak számára a jómodor nem ér semmit. A filmek látványvilága színes, rendkívül gyerekbarát. Zenéjében alapvetően nincs semmi különleges, viszont mindig illeszkedik az adott jelenethez, szinte észre se lehet venni a háttérben. Igazi pozitívum, hogy egytől egyig minden szereplőnek van jelleme. Céljaik, viselkedésük érthető és zseniális fogás, hogy személyiségjegyeik a ruhatárukban is megnyilvánulnak. Példának okáért vegyük a két szülőt Henry és Mary Brown-t. A férfi egy vállalatnál kockázati elemző, szigorú és „kocka” típus, akit állandóan elegánsan, többnyire öltönyben látunk. Felesége, Mary azonban szárnyaló képzeleterővel rendelkező, írónő és illusztrátor, aki általában kalandos történeken dolgozik. A fiatal nőt mindig tarka-barka öltözékben láthatják a nézők, mely barátságos hatást kölcsönöz neki még mielőtt megszólalna.

1206562.jpg

Paddington és a Brown család

 

Természetesen a kis medvebocs csupán animált figura, szerencsére nem egy valódi állat szerepel. Bár összességében nekem sincs jó tapasztalatom az élőszereplős filmbe ágyazott CGI karakterekkel, ezekben a mesékben ez abszolút nem furcsa. Külön kiemelném, hogy a szereplőgárda kiváló. A főszerepekben Sally Hawkins (A víz érintése), Hugh Boneville (Downton Abbey), Julie Walters és Jim Broadbent parádéznak. Ők mindannyian szerepet kaptak mindkét részben. Mondanom sem kell, hogy a mesékben Paddington-nak szembe kell néznie egy gonosz ellenféllel. A főhős ellenlábasait Nicole Kidman és Hugh Grant alakítják, még két ilyen borzasztóan nívós csillag is hajlandó volt nevét adni a medve kalandjaihoz. Zárójelben megjegyezném, hogy a Paddington-filmek nemcsak helyszínükben vagy hangulatukban angolosak, Kidman kivételével szinte csak a szigetországból származó színészek vállaltak szerepet a produkciókban.

maxresdefault_4.jpg

Jelenet a 'Paddington' című meséből

 

A vasútállomásról elnevezett kismackó története rengeteg tanulságot rejt magában. A gyermeki naivsággal bíró bocs, kedves és barátságos, több ízben is bizonyítja segítőkészségét. Fontos azonban, hogy nem szabadna megbíznia mindenkiben, ám ezeket a hibákat csakis a tapasztalatlansága miatt követi el. Paddington viselkedése ettől függetlenül példaértékű. Gondoljunk csak bele, mennyivel békésebb és boldogabb világban élhetnénk, ha a kedvesség, az udvariasság és a jószándék határozná meg a hozzáállásunkat más emberekhez és a hétköznapi helyzetekhez! A maci megmutatja nekünk, hogy bárhol rátalálhatunk a boldogságra. A család nem egy kupac ember, akiknek egy vér csörgedezik az ereikben. Nem, valójában vérrokonság sokkal kevesebbet számít, mint azt sejtenénk. A családot a szeretet, az egymás iránti odaadás és a másik elfogadása köti össze. Talán ez a mese legeslegjelentősebb mondanivalója.

Jöjjön a végső összegzés!

 

Nézd meg, ha:

  • a kedves mesék rajongója vagy
  • kíváncsi vagy, hogy mit csinál egy beszélő medve Londonban
  • kedves számodra a brit nagyváros hangulata

 

Hagyd ki, ha:

  • nem szereted a bolondos történeteket
  • erőltetett számodra az angol színészek játéka
  • nem bírod az irreális dolgokat

 

Köszönöm, hogy itt voltál, hamarosan találkozunk! További bejegyzésekért kövesd a blogot!