Adam és Ivan

ajánló az Ádám almái című filmhez

Az ember életében rengeteg filmet lát. Sok borzalmasat, sok fantasztikusat és még több tűrhetőt. Nagyon csekély számú olyan alkotás van, mely beleég az emlékezetünkbe és elképedve gondolunk rá, a tömény zsenialitásra, amit képvisel. Nekem az Ádám almái egy ilyen film.

A sztori röviden: A szélsőséges náci nézetekkel rendelkező Adamot 12 hét közmunkára ítélik, melyet egy vidéki paplakban kell letöltenie. A közösség vezetője, Ivan fontosnak tartja, hogy az itt töltött idő alatt legyen egy célja, melyet igyekszik elérni. Adam számára ez egy almáslepény sütése lesz, melyet a kertben lévő jól termő almafa gyümölcseiből kell elkészítenie. A feladat azonban annyira nem is egyszerű, ráadásul Adamot körül veszik a paplak társadalomból kitaszított lakói is, így egyre nagyobb a feszültség és több a bonyodalom.

alma2.jpg

A szereplőket ábrázoló részlet az egyik plakátról

 

A dán filmdráma zsúfolásig van szimbólumokkal, különböző utalásokkal, ahogy ez már a címből is kiderül, emellett rádadásul különböző társadalmi beilleszkedési zavarokkal foglalkozik, mint az alkoholizmus vagy az abortusz. Bátran mutat be olyan embereket, akik társadalmi helyzetükből vagy egészségi állapotukból adódóan elzárkóztak a világ elől és a rájuk kiszabott büntetés letöltése után Ivannal maradtak. A film két fontos kérdésre is választ keres és a játékidő végével ad is. Az egyik szál Adam és Ivan hadakozása, melynek lényege, hogy létezik-e Isten és a Sátán illetve, hogy melyikük gördít újabb és újabb akadályokat az almáslepény megsütése elé. Adam és Ivan küzdelme valójában tekinthető a jó és a gonosz harcának is, bár Adam valójában nem rossz ember, ezt többször is bebizonyítja. A parókia többi lakója Gunnar, Khalid és Sarah érdekes és izgalmas karakterek. Az, hogy az életük valahol elcsúszott, nem teszi őket egyértelműen visszataszító szereplőkké. Lesüllyedésüknek konkrét oka, háttere van, mely együttérzést vált ki a nézőből. Sarah persze kivétel, hiszen ő nem bűnöző, viszont súlyos dilemmával küzd. Kiemelném még Dr. Kolberget, aki szintén hihetetlenül jól megalkotott jellemmel bír. Az orvos, aki számára a tudomány áll mindenekfelett, aki tárgyként tekint pácienseire, minden alkalommal hasznos információval látja el Adamot a hellyel is Ivannal kapcsolatban. Ennek ellenére a doktor nem pozitív alkat, több jelenetben is Adam „megkísértésére” törekszik.

alma.jpg

A parókia lakói

 

Lássuk a két főszereplőnket! Adam kemény, férfias jellem, aki számára meghatározó a náci ideológia. Rendkívül erősen bánik társaival, célja, hogy minél előbb visszatérhessen régi életébe. Bármennyire is tagadja, Ivan mentalitása kezdettől fogva hatással van rá, alapjaiban változtatja meg a személyiségét és az érzelemvilágát. Az idő múlásával idegenné válik számára a külvilág, megkedveli társait és megszokja az ottani létet. Legfontosabb feladatának azonban Ivan végső és visszafordíthatatlan megtörését tekinti, ez annyira felemészti az energiáját, hogy az almafa gondozása és a sütemény elkészítése nem is számít neki. Jöjjön Ivan! A pap vígkedélyű és derűlátó személy, állandó mániája, hogy a Sátán akarja Adamot hátráltatni küldetése teljesítésében (és ezzel persze őt is, hiszen ez az ő munkájának sikere is lenne). Ivan elég titokzatos karakter, hosszú idő telik el mire megismerjük őt teljesen. Éppen ezért eleinte megmagyarázhatatlannak tűnik a viselkedése, valahogy olyan érzése lehet a nézőnek, hogy itt komolyan Adam a legnormálisabb. Ettől azonban nem kell megijedni, mindennek van oka és mindenre fény derül majd.

alma3.jpg

Jelenet a filmből

 

Röviden - és lehetőleg spoiler-mentesen - kitérnék az említett bibliai elemekre, a film szimbolikájára. Egyértelmű utalás a Bibliára a könyv megjelenése a filmben, ami nem meglepő mivel egy templomban járunk. A filmbeli könyvecske azonban „üzen” Adamnak, Jób könyve „segítséget nyújt” neki Ivan összeroppantásában. Ilyen elem továbbá az almafa, az ’Adam’ név, a madárijesztő alakja, a nagy vihar és eső a villámokkal. (Biztos van több is, de ezek a leglátványosabbak.) Ezen kívül az is érdekes vonása a drámának, hogy minden karakternek megvan a maga szerepe. Adam és Ivan elgondolkodtatók, meghökkentők, ezzel szemben Khalid valamilyen szinten szórakoztató inkább. Sarah szerethető, Gunnar pedig ezt ellensúlyozva visszataszító személy. A film rajtuk mutatja be a másik fő kérdést: meg tudnak- e változni az emberek, le tudják-e vetkőzni káros szenvedélyeiket? Az erre a kérdésre adott válasz és az út, amit a megtalálásáig végigjárunk óriási erőssége az alkotásnak. Megmutatja, hogy többféle megoldás is létezik: van, akinek sikerül és van, akinek nem. A változás azonban sok esetben csak látszólag megy végbe és valójában csak egy igazán komoly esemény húzhatja ki az embert az ilyen életstílusból. Ez a válasz minden szempontból tökéletes, nem eltúlzott, nincs nyálas idill szaga.

Az Ádám almái című filmet az Európai Filmakadémia két díjra is jelölte és berobbantotta Mads Mikkelsent a köztudatba. Műfaját tekintve dráma, vígjáték és fekete komédia, azonban ezek közül elsősorban a drámai hatás dominál. Személy szerint humorosnak is találtam, ennek ellenére nem nevezném átlagos vígjátéknak, mert egész egyszerűen nem egy Adam Sandler-jellegű dolog.

Befejezésül: kinek ajánlom és kinek nem?

 

Látnod kell, ha:

  • kedveled az elvont, inkább magasművészethez tartozó filmeket
  • nem zavar a fekte komédia
  • eleged van az amerikai sablonokból, valami újdonságra vágysz
  • különös élvezet okoz a szimbólumokkal teletűzdelt alkotások értelmezése
  • szívesen foglalkozol megosztó társadalmi gondokkal
  • van szabad 94 perced

 

Ne nézd meg inkább, ha:

  • nem köt le a dráma műfaja
  • könnyed kikapcsolódásra vágysz
  • taszít a morbid humor
  • a lendületes és pörgős műveket kedveled
  • szorongsz a nehéz témáktól (pl. abortusz, alkoholizmus stb.)

 

Köszönöm, hogy velem tartottál, várlak legközelebb is!